Dunaújváros eredetileg Mohácson lett volna

Földrengésveszéllyel indokolták, hogy miért vonult el olyan sietősen a kombinátot építő több ezer munkás Mohácsról Dunapentelére, pedig mindenki tudta, hogy ez hazugság. A Jugoszlávia elleni háború miatt nem lett szocialista iparváros Mohácsból, ma már csak egy lakótelep őrzi a terv emlékét.

Képzeljünk el egy Dunaújváros nélküli világot! Az M6-oson talán még autópálya-lehajtó sem lenne, Kulcs és Rácalmás között kellene letérni róla, ha Dunapentelére, ebbe a mezőföldi kis halászfaluba akarnánk látogatni, de igazából sok látnivaló nem is lenne, az ember észre se venné, és már el is hagyta a települést Kisapostag felé. A vasműnek, a sztálinbarokk lakóházaknak, a megannyi iskolának, vasútállomásnak nyoma sincs. Ahogy a kézilabdacsarnoknak, a jégcsarnoknak és a futballstadionnak sem. Egyik csapat sem nyert országos bajnokságot, nemzetközi kupákat, a helyi SK focistái jó, ha meccset tudnak nyerni a megye kettőben.

Ami azt illeti, elég nagy esély volt arra, hogy a Dunai Vasmű és a hozzá tartozó, fénykorában 60 ezres város ne Dunapentelénél, hanem Mohácsnál épüljön fel. 1949-ben már az első lakótelepet is felhúzták, a tíz darab háromemeletes tömbház a mai napig látható a Mohácsot Péccsel összekötő 57-es főút mentén. Ha a városból kifelé megyünk, jobb kéz felől van az Újváros-lakótelep, balról a városi sporttelep és a nagy kiskereskedelmi élelmiszerláncok dobozai.

„Húsz nappal a kitűzött határidő lejárta előtt, december 15-re befejeződött a mohácsi kombinát lakótelepe hat házának felépítése – tudósított a korabeli sajtó. – Egy-egy épületben húsz komfortos, erkélyes lakás van. Az építés gyors befejezését az tette lehetővé, hogy a munkások között széles körben elterjedt a sztahánovista munkamódszer, a szakmunkáshiány pótlására pedig átképzőtanfolyamokat indítottak. A munka lendületét mutatja, hogy a dolgozók átlagos teljesítménye 110 százalékról 177,8 százalékra ugrott.”…..